A CaliVita International üzletével, ahogyan sokan mások, én is másodállásban kezdtem el foglalkozni. Szegeden tanítottam az egyik iskolában 1995 januárjának végéig. Majd ugyanezen év szeptemberéig sikerült felépítenem néhány nagy csoportot, amire a mai napig nagyon büszke vagyok.
De mi lehet a siker titka? Úgy vélem, mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy mit kell tennünk a siker érdekében. Ezúttal azt a néhány gondolatokat szeretném Veletek megosztani, ami számomra elengedhetetlen.
Az első és legfontosabb gondolat, hogy a siker kizárólag rajtunk múlik! Rajtunk áll, hogy milyen célokat tűzünk ki saját magunk elé, és hajlandóak vagyunk-e megdolgozni érte.
A második feltétel az elszántság mértékében rejlik. A siker attól függ, hogy mennyire vagyunk elszántak céljaink megvalósítása során. Mekkora az önmagunkba vetett hitünk, és milyen erősek vagyunk a kudarcokkal vívott küzdelmeinkben.
A siker mértéke egyenesen arányos a befektetett idővel és energiával. Annál hamarabb élvezzük munkánk gyümölcsét, minél több időt és energiát fektetünk bele saját vállalkozásunkba.
A siker érdekében nagyon fontos a rendszeresség. Az előadásokat akkor is meg kell tartani, ha csak egy ember van ott. Lesz olyan előadás, amire senki sem fog elmenni. Ennek ellenére, ha rendszeresen dolgozunk, annak meg lesz az eredménye.
A siker talán legfontosabb feltétele azonban a kitartás. Ebben a vállalkozásban először adni kell, hogy utána kaphassunk. Egy idő után viszont a mérleg serpenyője átfordul.
Engedjék meg, hogy megosszak Önökkel egy személyes példát. Egyszerre építettem hálózatot Varsóban és Bukarestben. Ez a két város Budapesttől 700, illetve kb. 1000 km-re van. Az egyik héten az egyik, a másik héten a másik városban volt előadásom. Annak ellenére jártam heti rendszerességgel, hogy volt olyan előadás, amelyen senki nem jelent meg. De nem adtam fel és mindkét városban sikerült felépítenem 21%-os vonalakat. Emellett nagyon sok barátra tettem szert.
A képzések és a rendezvények szintén elengedhetetlenek a sikerhez. Erre nagyszerű lehetőség a CaliVita Oktatási Akadémia. Tiszta szívvel ajánlom mindenkinek mind a célkitűzés, mind a stratégiai tréninget.
A rendezvényeknek óriási motiváló erejük van. A rajtuk való részvétel megmutatja, hogy a hálózatod valójában hány forgalmazóból áll. Ez azért fontos, mert a forgalmazókra tudunk hatni, a fogyasztókra viszont nem.
Ebben a vállalkozásban egyedül nagyon nehéz sikereket elérni. Egy jó csapat és a csapatmunka azonban képessé tesz erre! Nekem már van egy kiváló csapatom, amelynek nagyon hálás vagyok!
Köszönetet szeretnék mondani az összes üzlettársamnak, a cég munkatársainak, elnökének és feleségemnek, Ibolyának!
Sok siker és jó egészséget kívánok!
Üdvözlettel: Schachinger László - Silver Star Manager




