M.D. Szedlák-Vadócz Valéria

Szedlák-Vadócz Valéria professzor-asszony magyar családban született a jugoszláviai Vajdaságban 1946. december 18-án.

Summa cum laude végzett az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karán a Vajdaságban 1971. áprilisában. Szakmai pályafutását is itt kezdte. Az orvostan és fogorvostan hallgatók mellett a posztgraduális- és a doktorandusképzésben is részt vesz. Ezen felül az Újvidéki Egyetemen folyó angol-nyelvű orvosképzésben is jelentős szerepet vállal.

Harmincéves szakmai pályáján speciális tudományos fokozatot szerzett az orvosi biokémia (1978), a nukleáris orvostudomány (1980), és a klinikai kórélettan (1986) területén. Befejezve az obstruktív uro-nefropátia kórélettanának területén végzett gyakorlati és klinikai kutatásait, 1986-ban orvostudományi doktori fokozatot szerzett.

1978-ban tanársegédként induló tudományos pályáján sorra kapta meg a különböző tudományos fokozatokat, míg végül 1998-ban teljes jogú professzorrá választották - így megszerezte a Jugoszláviában elérhető lehető legmagasabb akadémiai rangot.

160 szakcikk és tudományos tanulmány elkészítésében segédkezett mind jugoszláv, mind nemzetközi orvosi folyóiratok, szakmai szemlék és kongresszusi kiadványok számára.  Emellett négy különböző orvosi szakkönyv és monográfia több fejezetét is az ő neve fémjelzi.

Szedlák professzorasszony a Magyar Tudományos Akadémia által 1998-ban kiadott Magyar Kutatók Külföldön c. kiadványában is szerepel. De írnak róla a Ki Kicsoda, a kiemelkedő üzleti és szakmai teljesítményt nyújtó nők között 1999-ben és 2000-ben (Who Is Who - Outstanding achievements of business and professional women, USA).

Szedlák professzorasszony már több, mint húsz éve érdeklődik a gyógynövények, a finomítatlan és ortomolekuláris gyógyszerek alkalmazása, illetve az optimális táplálkozás és táplálék-kiegészítők, valamint a hagyományos kínai orvoslás iránt. Már majdnem 15 éve dolgozik együtt a CaliVita International csapatával a Nemzetközi Orvos Szakbizottság elnökeként.  Szedlák professzorasszony elismert szakértője és előadója az integratív orvoslásnak.

Dr. Szedlák-Vadócz Valéria öt nyelven beszél.

This content requires Flash

Download the free Flash Player now!

Get Adobe Flash Player

Visit our distributors sites on www.mycali.biz!

english.calivita.com