Nemzetközi Nyári Tábor 2007. Rovinj

Égszinkék tenger, szikrázó napsütés, fergeteges hangulat, ez jellemezte a CaliVita International hatodik Nemzetközi Nyári táborát, melyet ez alkalommal is az Istriai Rovinjban rendeztünk meg. Tavaly úgy búcsúztunk, hogy ebben az évben megdöntünk minden eddigi rekordot és 1000 főt látunk vendégül. Örömmel jelenthetjük, hogy igen nagy volt az érdeklődés és közel ezer ember vett részt a táborban.
Parókai Imre Zoltán Nemzetközi Sales és Hálózatfejlesztési Igazgató és lelkes csapata idén is mindent megtett annak érdekében, hogy a résztvevők gondtalanul tölthessék el ezt a feledhetetlen öt napot az Amarin Apartman Hotel komplexumban. 

Az idei évben is 14 országból érkeztek tagjaink– Románia, Lengyelország, Szerbia, Szlovénia, Magyarország, Bosznia-Hercegovina, Ukrajna, Horvátország, Bulgária, Macedónia, Csehország, Szlovákia és és az idei évtől Törökörszából és Koszovoból  vettek részt a kirándulásokon, sportversenyeken, szemináriumokon.

Szemináriumok:
Az Éden Hotelben naponta rendszeresen megrendezett Szemináriumokon a CaliVita International vezető menedzserei, motivációs, módszertani előadásait hallgathatták meg tagjaink, valamit kiváló orvosaink bemutatták legújabb  termékeinket is.

-         Ez alkalommal került sor a több országban ezután bevezetésre kerülő méregtelenitő tapasz, a Detox Patch, illetve részletes tájékoztatást és kostólási lehetőséget kaptak tagjaink a Liquid Chlorophill termékből, melyeket minden résztvevő jándékként megkapott és már a tabor ideje alatt akár ki is probálhatott.
-        

Szórakozás

-         Az esti mulatságoknak ismét az Amarin Apartmann komplexum tengerparti terasza adott helyszínt.
Az érkezés utáni első estén a CaliVita Welcome Party-n koktéllal fogadtuk vendégeinket. A különlegessége, hogy alapját a mangostán gyümölcsöt tartalmazó ZenThonic adta. A CaliVita® International elnöke, Hargitai Győző megnyitója után a VI. Nyári Tábor hivatalosan is megkezdődött.
-         A további estéken a már hagyományos CaliVita Nemzetek bemutatkozásával telt el.

-         A feldíszített asztalokról számtalan finomságból választhattak tagjaink, megismerve az országok gasztronómiai különlegességeit, nemzeti ételeit és italait, ezen felül zenés, táncos műsorok alkalmával adtak ízelítőt hagyományaikból, dalaikból és táncaikból, nemzeti viseletből.

-         A tavalyi évben bemutatott, akkor még újdonságnak számitó, de mára már minden tag által tökéletesen elsajátitott CaliVita Tánc az estek csúcspontja volt. Estéről estére ezer ember táncolt együtt a dinamikus, vidám lépessorokat.

-         Az esték alkalmával alkalom nyilott a kiemelkedő teljesitmények elismersére. Többek között elismertük azokat az orszaágkat akik a legnagyobb forgalmat érték el valamint a legtöbb őj tagot léptették be. Ezen felül az idei év egyik legnagyobb, minden országot összefogó, a Guiness Rekord megdöntésére irányuló esemény, a CaliVita véradó nap szervezésében legtöbb véradót beszervezö országokat dijjaztuk.

 A záró este Latino-Salsa party volt.  Az érkező vendégeket ezen az estén, akár csak a megynitó alkalmával a CaliVita folyékony termékeiből kikevert koktélok fogadták. Ebben az évben újdonság volt, hogy ez alkalommal a vendéglátók szerepét az újonnan minősülő Tripla Pálmások töltötték be. Szeretettel fogadták az érkezőket, koktéllal kinálták öket, és minden tag egy világitó kis rudat kapott, amellyel a késöbbiek folyamán még hangulatosabbá tehették az estet. A forró, latinos táncok után a a 2006-os, illetve újonnan minősölő  aranypálmás menedzser avtására került sor. A szinpadon konfetti eső alatt ünnepelte ezer fő cégünk legsirkeresebb tagjait. Az est csúcspontja Hargitai Győző bejelentése volt, amikor is ismertette a jövő évi a CaliVita Bállt. 2008-ban cégünk Barcelonában látja vendégül az arra érdemes menedzsereket. Az este fénypontja ez alakommal is a tengerpartról elinditott tűzijáték volt, amely minden eddigitől grandiózusabb volt.

A tábor napjait sportversenyek is szinesitették. Az egész hetes versenysorazatot a dijkiosztás zárta.

A résztvevők versenyeztek mini golfban, sakkban, asztaliteniszben, vizilbdában és strandröplabdában. A versenyek végeztével kupákkal és érmekkel dijazták az indulókat.

A programok során összegyűjtött kuponok tomboláján három szerencsés tagunk nyert értékes ajándékot. Az első dijat, mely  kétszemélyes részvétel lehetősége a 2008 évi Nemzetközi Nyári Táboron, bulgáriai szerencsés tagunk nyerte meg. 

Kirándulás
Ebben az évben is minden nap külünböző kirándulásokra lehetett jelentkezni. Több féle hajókirándulás közül lehetett választani, úgy mint Velence, Brioni Sziget, Pirat hajóút,  Postojna barlang Slovéniában.

Animációs programok

Rendszeresen naponta több alaklommal is aerobicok tartottak az animatorok, a legsikeresebb a tengerparti medencében levezetett aqua-aerobic volt.
Mindezek mellett naponta két alkalommal táncórákon is részt lehetett venni, Parókai Éva és Radovan Ostojic vezetésével. Ezeken a táncórákon készültek fel  záróesti Salsa táncbemutatóra lelkes tagjaink.

Orvosi konzultációk

Az érdeklődőket egész napos orvosi tanácsadás és mikroszkópos mérés is várta. Idén újdonság volt, hogy a tagok pihenését relaxációs, frissitő masszazsok tették kellemesebbé. Ezen felül 24 óras orvosi ógyelet is volt.

Vásárlási lehetőség

A CaliVita® boltban 10%-os kedvezménnyel vásárolhatták meg a termékeket úgy, hogy még ajándékot is kaptak a vásárlók.

 

Számtalan csodálatos élménnyel búcsúztunk Rovinjtól, a tábortól, tagjainktól  abban a reményben, hogy jövőre ismét együtt tölthetünk egy feledhetetlen hetet.

 

This content requires Flash

Download the free Flash Player now!

Get Adobe Flash Player

Visit our distributors sites on www.mycali.biz!

english.calivita.com