Már ötödik alkalommal rendezte meg a CaliVita International Nemzetközi Nyári Táborát. Ebben az évben sikerült felülmúlni az eddigi táborokat mind a helyszín, mind a létszám tekintetében, hiszen közel 700-an vettek részt a rendezvényen. A nagyszámú résztvevők programjáról a tábor fő szervezője, Parókai Imre Zoltán Nemzetközi Marketing és Hálózatfejlesztési Igazgató gondoskodott lelkes csapatával.
A csodálatos Istriai-félsziget egyik legszebb városának, Rovinjnak szélén elterülő tengerparti Amarin Apartman Hotel komplexum csodálatos helyszínnek bizonyult, és a kiváló idő még tovább fokozta a CaliVita tagjainak elégedettségét.
A résztvevőket szinte megbabonázta a festői környezet, a kristálytiszta, kék tenger és Rovinj városának elbűvölő panorámája.
A rendezvényen a CaliVita International nemzetközi hálózatának 14 országból - Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Kosovo, Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország és Ukrajna - érkeztek résztvevők. Az ötnapos napos rendezvény alatt mindenkinek jutott ideje pihenésre, kikapcsolódásra és szórakozásra, de ugyanakkor a tanulásra, az ismeretek bővítésére és tapasztalatcserére is lehetőség nyílt.
Szemináriumok
Az Éden Hotelben naponta megrendezett szemináriumokon a CaliVita International vezető menedzsereinek motivációs, módszertani előadásait hallgathatták meg tagjaink, legújabb termékeinket pedig kiváló orvosaink mutatták be.
Nagy sikert aratott a sok tagunk által már ismert és megelégedettséggel használt BioHarmonex készülék újabb változata, mely korszerű formával, személyre szabottan beállítható programokkal és előre programozható funkcióval rendelkezik.
Szórakozás
Az esti mulatságoknak az Amarin Apartman komplexum külön terasza biztosított megfelelő helyszínt. Ezen a hangulatos, tengerre nyíló teraszon méltó környezetben került sor az esti rendezvényekre.
Szombaton, a nyitó esten a CaliVita International elnöke, Hargitai Győző hivatalosan is megnyitotta a nyári tábort. A további esték a már hagyományos nemzeti bemutatkozókkal teltek. Vasárnap megismerhettük újabb oldaláról Szlovéniát, Horvátországot, Bosznia-Hercegovinát, Szerbiát és Kosovót, hétfőn Ukrajna, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Lengyelország, majd kedden Macedónia, Bulgária, Románia és Törökország mutatkozott be.
A feldíszített asztalokon számtalan finomságból választhattak tagjaink, megismerkedhettek az országok gasztronómiai különlegességeivel, nemzeti ételeivel és italaival, ezen felül a zenés, táncos műsorok alkalmával ízelítőt kaptak hagyományaikból, dalaikból, táncaikból és nemzeti viseletből.

Nagy meglepetést nyújtott a szerb tagok által előadott CaliVita tánc. A Svetlana Slavkovic szövegével és előadásában, illetve Parókai Éva koreográfiája alapján összeállított tánc a nyári tábor legnagyobb sikere lett. Több száz ember táncolta el estéről estére a dinamikus zenéjű és mozdulatsorú táncot.
Csütörtökön került sor a latin hangulatú záró vacsorára, a ZenThonic partira. A vendégeket Techilla Sunrise koktéllal várták, az asztalok pedig roskadoztak a gyümölcsöktől. Az est kezdetén az elmúlt négy nap sporteseményeinek részvevői közül a legjobbak átvehették a serlegeket és az érmeket. Négy sportágban versengtek a jelentkezők (minigolf, sakk, asztalitenisz és vízilabda).
A győztesek:
- Minigolf - gyerekek: Ifj. Czakó Gábor (Magyarország);
- Minigolf - férfiak: Filip Susilovic (Bosznia-Hercegovina);
- Minigolf - nők: Seset Livija (Szlovénia);
- Sakk: Venzeslav Galabov (Bulgária);
- Asztalitenisz: Ragaile Nicolae (Románia);
- A vízilabdát Szlovénia csapata nyerte.
Ezen felül több kategóriában elismerték az országok munkáját. Elismeréssel jutalmazták Romániát a legnagyobb forgalomért és a legtöbb belepőért, Lengyelországot a nyolc éven keresztüli folyamatos növekedésért, Szerbiát a legsikeresebb és legtöbb rendezvény szervezéséért és Szlovéniát az egy főre jutó legmagasabb vásárlásért.
A programok során összegyűjtött mangosztánmatricák tomboláján három szerencsés tagunk kétszemélyes utazást nyert a 2007. évi CaliVita Nemzetközi Nyári Táborra.
Az est fénypontja a tengerpartról elindított tűzijáték volt, melyet közösen néztek végig tagjaink, miután a Hargitai Győző által vezetett "CaliVita vonattal" a partra érkeztek.
Kirándulás
A tábor ideje alatt számos kirándulás közül lehetett választani. A hajókirándulások alkalmával megismerhették tagjaink a félsziget legszebb pontjait, illetve a Szlovénia egyik természeti csodáját, a Skocián barlangot is. Voltak, akik Velencébe is ellátogattak. Az egész napos kirándulások során a részvevők megismerkedhettek a helyi ízekkel és a különleges borokkal is.
Sportesemények
Naponta több alakalommal aerobikot tartottak az animátorok, a legsikeresebb a tengerparti medencében tartott aquaaerobik volt, melyre a hölgyek mellett a férfiak is szívesen beálltak. Emellett naponta két alkalommal táncórákon lehetett részt venni Parókai Éva és Radovan Ostojic vezetésével.
Az érdeklődőket egész napos orvosi tanácsadás és mikroszkópos mérés várta. A CaliVita boltjában pedig 10%-os kedvezménnyel vásárolhatták meg a tagok a termékeket, és még ajándékot is kaptak.
Immár ötödik éve érezzük úgy nyári táboraink végén, hogy ez volt a legjobb
Ilyenkor azt hisszük, ennél már nem lehet szebb és érdekesebb, mégis évről évre mind jobb hangulatú a nyári tábor. Az állandóan bővülő létszám is ezt igazolja. Hargitai Győző vezetésével ki is tűzték tagjaink a jövő évi célt: 1000 fő a CaliVita jövő évi nyári táborában.




