Nemzetközi Évnyitó Vacsora 2004.

Budapest

A CaliVita International egy különlegesnek ígérkező eseménnyel zárta az 2003-as esztendőt, a Nemzetközi óév búcsúztató és évnyitó vacsorával, ahol közel kétszáz meghívott vett részt: Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Macedónia, Románia, Szerbia-Montenegro, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna vezetése és - az elmúlt évben legalább TPM szintet elérő - menedzserei.
A vacsora helyszínéül a budapesti ötcsillagos Marriott szálloda Bálterme szolgált, amely méltó környezetet biztosított ehhez a különleges eseményhez.

Videó modemes változat / szélessávú változat

Bár a hivatalos program hat órakor kezdődött, az elegáns estélyi ruhákba öltözött meghívottak már öt órától folyamatosan érkeztek. A szervezők a vendégeket egy kis ajándékkal lepték meg, a hölgyeknek pedig rózsával is kedveskedtek.
Az est elején, mintegy "nyitó programként", minden résztvevőnek lehetősége nyílt arra, hogy egy közös fényképen örökítsék meg őket a CaliVita elnökével, Hargitai Győzővel és kedves feleségével.
A rendezvény hivatalos programja - a CaliVita himnusz elhangzása után - Hargitai Győző megnyitó beszédével kezdődött. Az elmúlt év sikereit értékelve az Elnök nem fukarkodott a dícsérő jelzőkkel. Ez érthető is, hiszen a 2003. esztendő az elmúlt fél évtized legsikeresebb éve volt.
Hargitai Győző köszönetet mondott a Menedzsereknek az elvégzett munkájukért, és kifejezte abbéli reményét, hogy a 2004. év még a tavalyinál is eredményesebb lesz.
A hivatalos megnyitó után kezdetét vette a svédasztalos vacsora, és a vendégeket a büféasztalon minden várta "mi szem s szájnak ingere": libamáj, vadpástétom, fácánsült, pisztráng, lazac, szarvasragu... hogy csak néhány különlegességet említsünk, amelyekből még a legkényesebb ízlésű vendégek is minden bizonnyal találtak és válaszhattak kedvükre valót.
Az ínycsiklandó ételek láttán mindenki szvesen végigkóstolta volna a "terülj asztalkám" teljes kínálatát, azonban a választék akkora volt, hogy ez a teljességre törekvés bizony keveseknek sikerülhetett, s a desszertként felszolgált nyolcféle édesség csábításának sem tudott senki ellenállni. S hogy éhségünk csillapítása közben a torkunk sem maradjon szárazon, a  vacsorához minőségi vörös- és fehér bor szolgált hűséges kísérőül.

Már a vacsora közben megkezdődött a mulatság, amely aztán hajnali háromig tartott. A Dream Team szalonzenekar, valamint Svetlana Slavkovic és csapata felváltva "húzták a talpalávalót". A népszerű dallamok hallatán szinte azonnal megtelt a táncparkett.. Hosszasan és folyamatosan az asztalánál ülő vendéget nemigen lehetett látni, és a résztvevők csak akkor tértek vissza  - egy rövid időre -  az asztalukhoz, amikor a professzionális táncosok produkciója következett. A keringő, tangó és cha-cha bemutatója után a résztvevők is megmutathatták tudásukat a standard és latin táncok terén, olykor magukat a versenytáncosokat is meglepő hozzáértésről számot adva.
A formációs táncok után ismét modern dallamok következtek, ezt követően pedig - Svetlana előadásában -  az egyes országok népi motívumai csendültek fel, így a különböző népek zenéjéből és táncából is ízelítőt kaphattunk.
A vendégek önfeledten és felszabadultan szórakoztak, láthatóan mindenki jól érezte magát. Ezt a tényt az este folyamán szinte mindvégig teltházas táncparkettnél mi sem bizonyíthatta volna jobban.
Ez az este - az elmúlt év munkájának elismeréseképpen -  a jól megérdemelt mulatásról szólt.
Reméljük, hogy a következő évben még többen érik el TPM szintet, és így részt vehetnek egy ehhez hasonló, csodálatos eseményen.
A lehetőség adott, mindenki döntse el, hogy kíván-e élni vele.
Mi, akik ott voltunk, bizton állíthatjuk - érdemes.


This content requires Flash

Download the free Flash Player now!

Get Adobe Flash Player

Visit our distributors sites on www.mycali.biz!

english.calivita.com